A nitrilozidok (B-17 vitamin) - természetük, előfordulásuk és fontos szerepük az anyagcserében
Írta: Ifj. Ernst T. Krebs:
(Megjelent: Journal of Applied Nutrition, 1970, 22. kötet, 3-4. szám)
A B17-vitamin vagy nitrilozid megjelölés egy nagy csoport olyan vízoldékony, lényegében nem toxikus, édeskés vegyületre utal, amely több mint 800-féle növényben megtalálható – többségük ehető is. Molekuláik cukorból, hidrogén-cianidból, egy benzolgyűrűből vagy egy acetonból állnak. Bár az intakt molekula gyakorlati szempontból ártalmatlan, a béta-glükozidáz enzim elbonthatja (hidrolizálhatja), ilyenkor cukor, szabad hidrogén-cianid és benzaldehid, vagy aceton szabadul fel.
Azt javasoljuk, hogy a továbbiakban a nitrilozid gyűjtő generikus kifejezést használjuk minden olyan ciántartalmú glikozidra, melynek táplálkozási jelentősége van.
Az egyik leggyakoribb nitrilozid az amigdalin.
Gyakorlatilag az összes gyümölcs magjában megtalálható ez a vegyület. Az alma, kajszibarack, cseresznye, őszibarack, szilva, mandarin és hasonlók tartalmazzák ezt a faktort; nemritkán rendkívül magas, akár 2-3%-os koncentrációban. Mivel a gyümölcsök magjai megehetők, alkalmasak arra, hogy ennek a nem mérgező, vízoldékony, járulékos táplálkozási faktornak – vagyis a nitrilozidnak (B17-vitamin) – a forrásául szolgáljanak.
A táplálékkal bevitt nitrilozid specifikus élettani hatásokkal bír, ugyanakkor a szervezetet olyan speciális anyagcseretermékek formájában hagyja el, amelyek szintén élettanilag aktív vegyületek. A nem toxikus, vízoldékony járulékos táplálkozási faktor, valamint azonosítható származékainak specifikus élettani hatásai alapján a vegyületet vitamin természetűnek kell tartanunk.
A vegyület vagy annak származékai mindenütt előfordulnak a növényi és állati eredetű táplálékokban, ez is a vitaminstatust támasztja alá. Ugyanezt erősíti az is, hogy
a vegyület hiányában – vagy ha a táplálék nem tartalmazza megfelelő mennyiségben – speciális, kóros hiányállapot alakul ki, ami a faktor pótlásával orvosolható.
Az elsősorban gyümölcsökkel táplálkozó állatok és a régi emberek étrendje igen gazdag volt nitrilozidokban. Többnyire rendszeresen elfogyasztották a különféle gyümölcsök magjait, amelyek fehérjékben, többszörösen telítetlen zsírokban és egyéb tápanyagokban gazdagok. Emellett a magok mintegy 2%-nyi nitrilozidot is tartalmaznak. Sok egyéb étel – rendes körülmények között, vagy természetesen – szintén gazdag nitrilozidban.
Mi is történik, ha valaki elfogyaszt egy magas B17 vitamin tartalmú gyümölcsmagot?
Az anyagcsere során a nitrilozid szabad hidrogén-cianiddá, benzaldehiddé, vagy acetonná és cukorrá bomlik. Ezért a folyamatért leginkább a bélbaktériumok által termelt, valamint a szervezetben előforduló béta-glükozidáz enzim felelős. A felszabadult HCN-t (hidrocianid) a rodanáz enzim detoxikálja a viszonylag nem mérgező tiocianát molekulává. A cukor az anyagcsere-folyamatok során normálisan felhasználódik. A felszabaduló benzaldehid oxigén jelenlétében azonnal benzoesavvá oxidálódik, ami nem toxikus. Tehát az újabban vitaminnak kinevezett B17 (nitrilozid) a következőkért felelős:
1. a testfolyadékok – vér, vizelet, nyál, verejték és könny – tiocianát-tartalmáért;
2. a benzoesavért (valamint a belőle származó hippursavért); és a szalicilsav izomereiért;
3. a hidrogén-cianidért, amelynek a hidrokobalamin cianokobalaminná alakításában, vagyis a B12-vitamin B12-provitaminból való szintézisében van szerepe.
Ezek tehát a nitrilozid, az amigdalin élettani tulajdonságai. Mielőtt rátérnénk a B17-vitamin lehetséges daganatellenes hatására,
Nehéz lenne tagadni, hogy az elegendő mennyiségben fogyasztott nitrilozid-tartalmú ételek anyagcseréje során benzoesav és/vagy szalicilsav-izomerek keletkeznek, amelyek enyhítik a reumás jellegű megbetegedéseket, ugyanakkor egyértelműen csökkentik – bár csak időlegesen – a vérnyomást. Mindemellett elősegítik a B12-provitamin aktív B12-vé, cianokobalaminná való nitrolizációját.
Mindezek dacára indokolt-e, hogy a rosszindulatú daganatokat szintén krónikus anyagcsere-betegségeknek tartsuk, amelyek valamilyen vitaminhiányos állapot következtében – például a B17 (nitrilozid) hiánya miatt – alakulnak ki?
Gondoljunk azokra a betegségekre, amelyeket sikerült teljesen megelőzni, ennélfogva gyógyítani is. Természetesen nem átvihető, anyagcserét érintő betegségekről van szó. Volt idő, amikor a skorbut néven ismert anyagcsere-betegség emberek százezreinek életét követelte, az amúgy teljesen egészséges népességből. Rájöttek, hogy ez a betegség teljes egészében megelőzhető és gyógyítható a gyümölcsökben és zöldségekben megtalálható aszkorbinsav (C-vitamin) segítségével. ...
Ehhez hasonlóan számos betegség, így a vészes vérszegénység, pellagra, beriberi, sokféle ideggyengeség tökéletesen megelőzhető és gyógyítható bizonyos étrendi faktorok segítségével, amelyek éppen ezért nélkülözhetetlenek a megfelelő táplálkozáshoz.
...
Most pedig próbáljunk megnevezni egyetlen olyan krónikus vagy anyagcsere-betegséget, amelynek teljes megelőzésére és kezelésére megoldást találtak, azokat kivéve, ahol étrendi tényezők szerepelnek.
Soha nem találkoztam senkivel, aki tudott volna mondani akár egyetlen ilyen krónikus anyagcsere-betegséget. Csak olyanokat említettek, amelyeknél valamilyen nélkülözhetetlen tényező hiányzott a megfelelő táplálkozáshoz és/vagy az életműködésekhez.
Lépjünk tovább, egészen a dogmatizmus határmezsgyéjéig, és fejtsük ki az orvostudomány és a biológia egyik alaptételét:
Nincsen olyan krónikus vagy anyagcsere-betegség, amelynek gyógymódját vagy megelőzésének lehetőségét megtalálták – azokat kivéve, ahol a háttérben valamely nélkülözhetetlen táplálék-összetevő hiánya húzódik meg.
Szívesen fogadok minden cáfolatot ezzel az alapelvvel szemben, azonban még egy kivétel is csak „a szabályt erősítené”.
Úgy tűnhet, hogy a rák lesz az első kivétel az általánosítás alól?
Szerény véleményem szerint erről szó sincs. De következik-e ebből, hogy a B17-vitamin (nitrilozid) specifikus daganatellenes vitamin lenne? Ha logikailag tekintjük, akkor az a következtetés, hogy a nitrilozid a tumorellenes vitamin, nem igaz.
Ugyanakkor tekintsük át dr. Dean Burk ragyogó laboratóriumi vizsgálatait,
amelyeket a washingtoni Nemzeti Rákkutató Intézet sejtkémiai osztályán végzett. Az általa feltárt bizonyítékok ismeretében mindannyian egyet fognak érteni velem abban, hogy a
B17-vitamin (nitrilozid) mégiscsak a daganatellenes vitamin!
Megkérdezhetik, hogy miért tartjuk a B17-vitamint (nitrilozidot) vagy Laetrile-t hatékony daganatellenes gyógyszernek.
Válaszunk a következő:
nem gyógyszerről van szó, hanem vitaminról.
Bizonyosak vagyunk abban, hogy soha nem beszélhetünk majd igazi vagy hatásos „rákgyógyszerről”, ahogyan nincsen értelme pellagragyógyszerről, skorbutgyógyszerről, vészes vérszegénység elleni gyógyszerről stb. beszélni.
Ismereteink szerint nincsen olyan igazi gyógyszer, amely valóban alkalmas lenne valamely anyagcsere- vagy krónikus betegség megelőzésére, illetve gyógyítására. Gyógyszer alatt természetesen olyan viszonylag toxikus vegyi anyagot értünk, amely az emberi vagy állati szervezet számára idegen.
Mint már említettük, a B17-vitamin (Laetrile) egyáltalán nem toxikus.
Egér- és patkánykísérletek alapján halálos dózisa – beinjektálást feltételezve – körülbelül 25 000 milligramm testsúly-kilogrammonként.
Olyannyira nem mérgező, hogy bizonyos kísérletekben még az oldószerként alkalmazott víz is toxikusabbnak bizonyult nála.
Kísérleti állatoknak szájon át (orálisan) adva toxicitása 1/20-a az aszpirinének.
...Visszatérve a nem toxikus B-17 vitaminra: nem mérgezőbb a dextróznál vagy az aszkorbinsavnál, utóbbinál cukorbetegek esetében még ártalmatlanabb is.
Az újságokban tudósításokat olvashattunk a Texasi Egyetemen dolgozó Roger Williams professzor kísérleteiről, aki kijelentette, hogy az Egyesült Államokban kereskedelmi forgalomba kerülő fehér kenyér „mérgező”. Ha visszaemlékszünk, doktor Williams volt az, aki felfedezte és először szintetizálta a B1-vitamint, más néven tiamint.
Dr. Williams valójában négy fehérpatkány-családot (közismerten élénk állatok) három hónapon keresztül kizárólag kereskedelemben kapható, amerikai fehér kenyérrel táplált. Az így táplált kísérleti állatok 75%-a alultápláltság miatt elpusztult még a kísérlet befejezése előtt. Azok viszont, amelyek teljes búzán éltek, mindannyian életben maradtak.
Mi a helyzet azonban a B17-vitamin toxicitási kísérleteivel?
Fehér patkányoknak a daganatellenes emberi B17-dózis hetvenszeresét adtuk, ezek kilencven nap elteltével teljesen normálisak és egészségesek voltak. Egyikük sem halt meg. Előfordult azonban a B17-vitamin adása mellett néhány élettani mellékhatás – nagyobb testsúly és étvágy. Minden állat normális táplálékot kapott, ami nem volt híján a vitaminoknak; és semmilyen gyógyszert nem kaptak.
A vitaminhiányban elpusztult patkányok azért haltak meg, mert nem fogyaszthatták el a teljes gabonát, vagyis a teljes táplálékot.
Ha a civilizált emberek nem eszik meg például az egész gyümölcsöt, eldobják a magot, akkor megfosztják magukat azoktól az olajoktól, fehérjéktől, ásványi anyagoktól és vitaminoktól – például a B17-től (nitrilozid) amelyek a gyümölcs húsában nem találhatók meg, csak a magban.
Ha eldobjuk a magot, akkor a B17-vitamin specifikus, részleges vagy teljes hiánya alakul ki – már ami a gyümölcsöket illeti!
Volt olyan ember, aki a szűkös körülmények között nem jutott élelemhez a sárgabarackon, őszibarackon, szilván, cseresznyén és ezekhez hasonlókon kívül, de nem ette meg a gyümölcsök magját. Ilyenkor gyorsan végzetes zsír- és fehérjehiány alakult ki, a vitaminokról nem is beszélve. Bizonyosan meghalt volna – a fehér patkányokhoz hasonlóan, amelyek csak búzakeményítőt ettek, búzacsíra és korpa nélkül. Ha azonban a magot is elfogyasztotta a gyümölcs húsával együtt, hozzájuthatott az egészséghez nélkülözhetetlen fehérjékhez, zsírokhoz és egyéb tápanyagokhoz.
A B17-vitamin (nitrilozid) igen bőségesen rendelkezésre áll sokféle zöldségben is!
Az állatok természetes takarmánya ugyanilyen gazdag ebben a faktorban. Egy tanulmányban – amely reményeim szerint a közeljövőben jelenik meg – felsorolok 62 olyan, gyakran fogyasztott növényi táplálékot és több mint 70-féle takarmánynövényt, amely igen gazdag B17-vitaminban (nitrilozid). Vitaminkoncentrációjuk összehasonlítható a C-vitaminéval (aszkorbinsav), ahogy mennyiségük és széles előfordulásuk is.
A legtöbb zöldségféle esetében a bimbók tízszer–harmincszor annyi B17-vitamint tartalmaznak, mint az érett növények.
Nem lenne célszerű felsorolni itt a nitrilozidokkal kapcsolatos alapkutatásokkal foglalkozó több száz hivatkozást, valamint közzétenni azokat a kiterjedt táblázatokat, melyek tartalmazzák az újonnan felfedezett vitamint tartalmazó különféle élelmiszerek listáját. Nem tartozik a tárgyhoz az sem, hogy elmagyarázzuk, a „modern táplálkozás” miképpen foszt meg minket szinte teljes egészében a nitrilozidoktól.
Elegendő, ha elmondjuk, hogy azok a tényezők, amelyek a kereskedelembe kerülő fehér kenyeret végzetessé teszik a patkányok számára, valamint a világot a finomított cukrok üres kalóriáival telítik, egyre fokozódó mértékben okoznak B17-hiányt a civilizáltnak nevezett ember étrendjében.
Ennyit a B17-vitamin (nitrilozid) specifikus táplálkozási aspektusairól.
Hogyan lehet egy egyáltalán nem mérgező vegyület hatékony az olyan súlyos betegséggel szemben, mint a rák, amely ugyanolyan halálos, mint a vészes vérszegénység volt valamikor?
Nem kényszerülünk rá, hogy a nagyon erős sejtmérgekkel (citotoxinok) pusztítsuk el a ráksejteket?
Ilyen vegyület a mustárnitrogén, az antimetabolitok, a ciklofoszfamidok, a methotrexate, az 5-fluorouracil, a 6-kloropurin, a 6-merkaptopurin, az azaserin, a trietilén-foszforamid, a nitroguanidinek, valamint számtalan egyéb anyag, melyek annyira mérgezőek, hogy direkt vagy indirekt módon, pusztán toxicitásukkal megölik a páciensek közel 25%-át.
Való igaz, hogy a sejtmérgek elpusztítják a daganatsejteket.
DE A HASZNÁLT CITOSZTATIKUMOK– az említettek is – TÖBBET ÁRTANAK AZ EGÉSZSÉGES SEJTEKNEK MINT A DAGANATOKNAK!
Ez nyilvánvaló. Ha nem így lenne, akkor mindaddig adagolhatnánk őket, míg csak el nem pusztítják a daganatsejteket, a páciens pedig életben maradna.
Sajnos azonban majdnem mindig, hacsak nem minden esetben, elpusztítják a gazdaszervezetet is, még mielőtt a daganattal végeznének.
A gyógyszeres daganatellenes kezelés problémája majdnem feloldhatatlan paradoxon!
A hatékony szernek ártalmatlannak kellene lennie a testi sejtekre, a tumorsejteket azonban hatékonyan el kellene pusztítania – ilyen anyagok a cianidok és a benzaldehid.
A B17-vitaminból (nitrilozid,amigdalin,laetril) egy specifikus és erős citotoxin (sejtméreg) szabadul fel, amely talán a leghatékonyabb ismert szer.
Ez a hidrogén-cianid.
Laetrile nevezetű készítményünkből ugyanekkora mennyiségű benzaldehid is felszabadul, amely – benzoesavvá történő oxidációja előtt – szintén erőteljes sejtméreg.
Rendelkezésünkre áll tehát kétféle sejtméreg is.
Dr. Dean Burk a Nemzeti Rákkutató Intézetből bebizonyította – főleg az Ottó Warburg-féle technika és manométer segítségével –, hogy a nitrilozid (vagy Laetrile) bomlása (hidrolízise) során keletkező benzaldehid hatékony citotoxin, ugyanakkor hatása megsokszorozódik cianid jelenlétében, a két anyag, tehát a benzaldehid és a cianid között szinergista (együttműködő) hatás figyelhető meg,
ami azt jelenti, hogy együttes hatásuk többszöröse a külön-külön mért hatás matematikai összegének.
A két vegyület szinergiája miatt sokkal erősebb sejtmérgekről van szó, mint a fentebb említett vegyületek bármelyike.
Miért van az, hogy a benzaldehid nem oxidálódik azonnal benzoesavvá a daganatsejtekben?
Emlékezzünk rá, hogy Otto Warburg azért kapott Nobel-díjat, mert bebizonyította, hogy a ráksejtek kisebb oxidációs aktivitással rendelkeznek.
A daganatsejtek anyagcseréjében az erjedés-erjesztés sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a légzés és az oxidáció. Ez a fajta anyagcsere lényegesen kevesebb (szabad) oxigént igényel, ezért a benzaldehid oxidációja is lassabban megy végbe.
Az oxidálatlan benzaldehid pedig ott marad, ahol volt, vagyis a daganatsejtben. A ráksejtek híján vannak egy nagyon fontos enzimnek is, amely viszont megtalálható a normális testi sejtekben. Ez az enzim a rodanáz, más néven tioszulfát-transzferáz, ami a cianidot ártalmatlan tiocianáttá alakítja át.
Mivel tehát mindkét vegyület, azaz a detoxikálatlan cianid és az oxidálatlan benzaldehid hatása is szelektív a daganatsejtekre nézve, illetve a citotoxikus hatás is megsokszorozódik, ezért a ráksejtek elpusztulnak, míg a gazdaszervezet többi sejtje érintetlen marad
– leszámítva persze a jótékony és élettani hatásokat. Ne felejtsük el, hogy egy vitaminról van szó.
Azzal a ténnyel kapcsolatban nem alakult ki vita, hogy a B17-vitaminból felszabaduló egyenlő mennyiségű benzaldehid és cianid szelektíven elpusztítja a daganatsejteket. E vegyületek ráksejtekre kifejtett mérgező hatása közismert tény, a biztonsági zóna azonban a nyers vegyületek esetében alig nagyobb, mint a legerősebb sejttoxinoknál – eltekintve attól, hogy esetükben nem kell maradék, felhalmozódó, összeadódó, vagy krónikus toxicitással számolni.
Ezzel szemben áll ugyanezeknek a vegyületeknek a tökéletes ártalmatlansága, ha a fehér, édeskés nitrilozid-molekula kémiai kötéseiben találhatók.
Miben áll tehát a vitaminterápiával kapcsolatos vita?
A legnagyobb és gyakorlatilag egyedüli probléma – most is, mint mindig – politikai jellegű, ha azonban szigorúan tudományos kérdésekre tereljük a szót, akkor a következő a lényeg: milyen valódi, vagyis kísérletes bizonyítékok szólnak amellett, hogy a nitrilozid-molekula szelektíven csakis a ráksejtekben és azok közvetlen környezetében hidrolizálódik szabad cianiddá, benzaldehiddé és cukorrá?
A rákellenes B17-vitamin-kezelés ellenzői (véleményem szerint) igen rövidlátók, azzal érvelnek, hogy a nitrilozidok szelektív bomlására nincsen meggyőző bizonyíték a daganatsejtekben.
Visszautasítanak minden létező klinikai tényt – legyen az bármilyen lenyűgöző – ezzel kapcsolatban.
Dr. Dean Burk felfedezései kiemelkedő fontosságúak, aki C3H egéremlőrákot vizsgált és kezelt B17-vitaminnal a Warburg-féle készülékben.
Arról számolt be, hogy a rosszindulatú emlőszövet szelektíven hidrolizálja a hozzáadott nitrilozidot szabad cianiddá, benzaldehiddé és cukorrá, emellett hatékony sejttoxicitásról is beszámol. Mindez a kontrollként használt normális vagy jóindulatú emlőszövetben nem fordult elő!
Ez a kísérleti megfigyelés tehát természetesen azt jelenti, hogy a rosszindulatú szövetek olyan specifikus béta-glükozidáz aktivitással rendelkeznek, amely a normális testi sejtekből hiányzik, így ez utóbbira nézve az anyagnak semmiféle káros hatása nincs. Ezt a döntő fontosságú kísérletet természetesen meg kell ismételni, és újra meg újra ellenőrizni kell más laboratóriumokban is.
Összegzésünkben tehát egyszerűsítsük le a vitaminhatás tételeit:
Amikor a B17-vitamin bejut a szervezetbe (például az ételekből), akkor a testi sejtek csak igen kis fokban bontják le (hidrolizálják).
